Rendezvényszervezés - budapesti rendezvényhelyszín
Ha igazán emlékezetessé kíván tenni egy ünnepet, vagy éppenséggel ünnepet szeretne kerekíteni egy kiemelkedő eseményből, akkor a minőségi környezet, a kiemelkedő körítés, a helyszín varázsa elengedhetetlen.
Természetesen egy fontos napot vagy történést nem az tesz megismételhetetlenné, hogy milyen helyen ünnepelték meg azt, de a felhőtlen ünneplés is segíthet emlékezetessé tenni egy amúgy fontos eseményt. A Silenus Étterem kiváló budapesti rendezvényhelyszín, amiről bármikor személyesen is meggyőződhet.
A pubokkal első megközelítésben nem az esküvőket, hanem inkább a születésnapokat szokták összefüggésbe hozni, a profiltól sokkal távolabb áll a konferenciaszervezés, mint a legénybúcsú, azonban mi odafigyelünk, hogy minden igényt kielégítsünk, bármit is kívánnak ünnepelni vendégeink, így szinte bármilyen rendezvény helyszínéül szolgálhat éttermünk.
700 négyzetméteres, kétszintes kocsmánk gyakorlatilag korlátlan mennyiségű embert be tud fogadni, még soha nem találkoztunk akkora rendezvénnyel, amelynek résztvevői szűkölködtek volna nálunk. Pedig a Silenusban tartottak már legény- és leánybúcsút, lakodalmat, konferenciát, születésnapot, mindenféle sajtós eseményeket, állófogadást – mondhatjuk, hogy a rendezvényszervezők és a résztvevők legnagyobb megelégedésére.
Ha olyan céges rendezvényt szeretne szervezni, amelyet vendégei évekig (évtizedekig) emlegetni fognak, forduljon hozzánk! Nemcsak a helyiséget biztosítjuk, hanem minden tennivalóban segítségére leszünk. A rendezvényhelyszín mellett biztosítjuk a hangtechnikát, a fénytechnikát, az ételeket, az italokat és bármit, amire az adott rendezvényen szükség lehet.